Blog
2020.04.24 22:38

LiquiMoly adakozik

LiquiMoly adakozik

A Liqui Moly szétgurított 3 millió eurónyi terméket a német egészségügyben. Szép!

Az annyi mint 1 Milliárd forint. Ernst Prost PR tanácsadói remek munkát végeztek. Nem tudom, kinek az ötlete alapján, de először 1 millió euró, aztán amikor rájöttek, hogy így nem jut minden német pandémiával foglalkozó állami bevethető autóba Liqui Moly adalék (vagy olaj, erről nem szól a hír), rádobtak még 2 milliót.

Mindez néhány hete történt. Ernst szavaival: Segíteni akarunk a kórházaknak, a mentőszolgálatoknak és a tűzoltóságnak ingyenes termékekkel, hogy készen álljanak a cselekvésre. Egy jó cselekedet, amelyet hihetetlenül jól fogadtak, eddig csaknem 1500 szállítmányt indítottunk útjára... ezek többségét minden bizonnyal oda is ér a napokban.

Így folytatja az igazgató: csak néhány nap múlva döbbentem rá, hogy egy óriási lavinát indítottam el. Nem tudtam, hogy (hála Istennek) annyi kéklámpás sürgősségi járművel és kórházzal rendelkezik Németország :-) (igen, a smile is tőle van – szerk.). Ezért további 2 millió euró ingyenes termékeket adunk hozzá azoknak, akik egészségünkre és életükre figyelnek - érvelt Prost úr. 

Ki akar ottragadni a országúton a kórház felé, csak azért, mert a motor meghalt a mentőben? – teszi fel a kérdést.

Hogy mi történt még a Liqui Moly háza táján?

A megrendelések száma gyenge, de minden nap jönnek újak, hiszen az élet nem állt meg, csak lelassult. Mindenkinek köszönik, aki őket választja, és továbbra is gyártják a termékeket. Raktárra. 

Ugyanakkor a marketinget is tolják: kétoldalas újság hirdetésekre, közösségi média csatornákra és 200 TV-reklámra költenek H1-ben (az év első hat hónapja januártól júniusig).

Már ők is nagyon várják, hogy véget érjen a krízis, és biztosak benne, hogy a hirtelen feltámadó keresletet ki fogják tudni elégíteni, hiszen üzletileg felkészültek – fejezte be a nyilatkozatát. Úgy legyen!